
Ünnepi tenisz a keleti végeken
Keddig még lehet jelentkezni a március 15-17. közötti ITF MT100 HNTA Kupa küzdelmeire. A Határok Nélkül Tenisz Akadémia Szabolcsveresmarton kemény pályás csarnokában ad otthont a szenior versenynek.

A szomszéd füve mégsem zöldebb?
Az alábbiakban szemlézzük a szlovákiai teniszes hírportál Martin Klizsánnal készült beszélgetését. Az egykori éljátékos egyetlen kiutat lát a javulás felé a szlovák teniszben: az elnöklő Miloslav Mečířnek ki kell rúgnia a főtitkár Igor Moškát, neki pedig le kell mondania.

Lesz-e a duóból trió?
Egy hete fejeződött be Wimbledon, ahol Jannik Sinner a férfi döntőben legyőzte Carlos Alcarazt. Sok mindenről esett szó azóta, olyanról is, amelynek nem feltétlen van köze a sporthoz. Most a legendás svéd, Mats Wilander szavaival foglaljuk össze, hogy ezzel a versennyel gyakorlatilag teljesen megváltozott a férfi tenisz.

A sérülés dönthet pénteken?
Jannik Sinner és Novak Djokovics csap össze pénteken a wimbledoni egyik elődöntőben. Csúcsmeccsnek ígérkezik, de most mégis fájdalomcsillapítókról, kötésekről esik a legtöbb szó előzetesen. Lehet, hogy az dönt, ki az egészségesebb. Pontosabban: kevésbé sérült.

Hangos örömjátékra készül
Még csak egy nap telt el Wimbledonból, és máris túl vagyunk az első szenzáción. Nem mindennapi tündérmese rajzolódik ki egy fiatalember produkciójától, aki élete meccsére készülhet a világ egyik legjobbja, Carlos Alcaraz ellen.

A párizsi tündérmese
Folytatódik-e a 22 éves francia hölgy remeklése a Roland Garroson. Az elődöntőben az amerikai Gauff ellen lép pályára. A másik ágon Swiatek és Sabalenka csatázik a finálé jogáért.
Csizmazia Zoltán
Loïs Boisson, a 22 éves francia teniszező a 2025-ös Roland Garros egyik legnagyobb szenzációját szolgáltatta, hiszen a világranglista 361. helyéről indulva, szabadkártyával jutott be a torna elődöntőjébe – legyőzve olyan topjátékosokat, mint Elise Mertens, Jessica Pegula és Mirra Andrejeva.
Súlyos sérülésből visszatérve, elképesztő fizikai erővel és agresszív tenyeresekkel hívta fel magára a figyelmet. A roueni „büdösöző” incidens humoros kezelése és a francia közönség támogatása is tovább növelte a játékos népszerűségét.
De ki is ez a Boisson, és mi volt pontosan ez a „büdösöző” történet. Ennek is utána jártunk, bemutatva az idei párizsi Grand Slam egyik legnagyobb bravúrjának „okozóját”.
Boisson korosztályában kiemelkedő tehetségnek számított, de a felnőtt mezőnyben eddig nem ért el jelentős sikereket, leginkább a sérülések akadályozták meg ebben. A 2025-ös Roland Garros előtt a 361. helyen állt, messze állt attól a tophelyezéstől, amit valaha is megálmodott magának. Érdekesség, hogy tavaly is kapott szabadkártyát a Roland Garrosra, de egy súlyos sérülés miatt nem tudott elindulni, most pedig alaposan meghálálta a szervezők beléje vetett hitét.
Az történt ugyanis 2024-ben, egy héttel a Roland Garros előtt elszakadt a térdében az elülső keresztszalag, ami kilenc hónapos kihagyást eredményezett. Ez idő alatt keményen dolgozott a rehabilitáción, és fizikailag jelentősen megerősödött. Visszatérése után rendkívül kidolgozott, szinte férfias izomzattal lépett pályára, ami talán a 2025-ös Roland Garroson mutatott teljesítményének egyik kulcsa is lehet.
Az első fordulóban a 24. kiemelt Elise Mertens ellen szoros győzelmet aratott (6:4, 4:6, 6:3). A következő körben viszont nagyon simán győzte le Kalinyinát 6:1, 6:2-re, majd honfitársa, Elsa Jacquemot volt a következő áldozat, egy rendkívül hektikus meccsen meccsen (6:3, 0:6, 7:5). A nyolcaddöntőben a világranglista 3. helyezettjét, Jessica Pegulát szetthátrányból fordítva győzte le (3:6, 6:4, 6:4), hatalmas tenyeres nyerőkkel és a francia közönség támogatásával. A legjobb négybe jutásért pedig a 6. kiemelt Mirra Andrejeva ellen diadalmaskodott két szettben (7:6 (8-6), 6:3), ezzel bejutott az elődöntőbe. Az elődöntőben a második kiemelt Coco Gauff ellen lépett pályára (1:6, 2:6), ami a torna egyik legnagyobb kihívása volt számára, s a vereség ellenére nnentől kezdve minden pályára lépés már ajándéknak számít.
Ez bizony történelmi bravúr, hiszen Boisson 1989 óta az első női játékos, aki az első Grand Slam-tornáján bejutott a legjobb négy közé (Szeles Mónika és Jennifer Capriati óta). A Roland Garros centerpályáján, a Philippe Chatrier arénában a 15 000 fős közönség óriási támogatást nyújtott neki, különösen a Pegula és Andrejeva elleni meccseken. Ez mentálisan is segítette, bár ellenfelei, például Andrejeva, panaszkodtak a francia szurkolók sportszerűtlen viselkedésére is, de ez ilyenkor azért talán még érthető is. Boisson ráadásul a francia tenisznek is egy óriási szívességet tesz.
Bár a franciák eddigi 30 győzelmükkel uralják a Roland Garros női bajnoki címeit, de az Open Érában mindössze egyszer tudtak hazai bajnokot avatni, 2000-ben Mary Pierce lett a párizsi nyílt teniszbajnokság győztese
Boisson kiemelkedő fizikai ereje és agresszív tenyeres ütései kulcsfontosságúak voltak a sikereiben. A nemzetközi szaksajtó szerint a Pegula és Andrejeva elleni meccseken top 50-es, sőt top 10-es szintű teniszt mutatott. Több meccsen is hátrányból fordított, például Andrejeva ellen az első szett rövidítésében 0-2-ről nyert, és a második szettben 3-0-s hátrányt dolgozott le. Egy biztos, akármi is lesz, már legalább 300 helyet javít világranglista pozícióján, ami a 361. hely volt a torna előtt. A pénzügyi támogatásról meg nem is beszélve, amellyel szépen megalapozhatja majd karrierjét. Eddig komolyabb sikere nem is voltak, 2024-ben megnyerte a Saint-Malo-i WTA 125-ös tornát, ami az első jelentős WTA-győzelme volt. Ugyanebben az évben három kisebb ITF-címet is szerzett (két 25 000 dolláros és egy 75 000 dolláros torna), valamint döntőt játszott egy másik versenyen.
A roueni „büdösöző” incidens
2025 áprilisában, a Rouen Open első fordulójában a brit Harriet Dart megalázó megjegyzést tett Boissonra, a székbírónak panaszkodva, hogy a francia játékos „rossz szagú”, és dezodort kellene használnia. Boisson humorral kezelte a helyzetet, a közösségi médiában egy dezodort tartó fotóval és a következő szöveggel reagált: „Dove, úgy tűnik, szükségünk van némi együttműködésre.” Ezzel szponzori lehetőséget is kilátásba helyezett, és sokan azt jósolták, hogy egy kozmetikai márka reklámarcaként térhet vissza. Dart később elnézést kért a sportszerűtlen viselkedéséért.
Hogy mekkora eredmény Boisson sikere az azzal is szemléltethető, hogy hiába nyerte meg története első Bajnokok Ligája győzelmét a Paris SG futballcsapata, Boissoné volt a francia napilapok legtöbb címlapja. És a történelmét még tovább is írhatja.
Page 22 of 26