
Debrecenbe kéne menni...
Ezúttal azonban nem pulykakakast kéne venni, hanem a július első hétvégéjén esedékes szenior verseny, egykori családi nevén: vidékbajnokság lehet a cívisvárosi vizit célja.

A döntések és sikerek éve
Idei második, karrierje negyedik ITF-tornáját nyerte meg Eszéken Udvardy Luca. A Bp. Honvéd 19 esztendős teniszezője egy héttel korábban a női világranglista 537. helyén érte el új karriercsúcsát, az élő rangsorban pillanatnyilag azonban már 500-on belül, 498-ként jegyzik. Luca egy hónapja készül új edző, Pákai Norbert segítségével, szeptembertől pedig a tengerentúlon tanul tovább. A célja azonban továbbra is a profi karrier.

Hőségben is teniszeznek
A nagy meleg sem veszi el a teniszezni vágyók kedvét. Azért legyünk óvatosak. Ezen a héten 42 nemzet 474 versenyzőjével Budapesten négy helyszínen zajlik a szenior Európa-bajnokság.

Csaknem félezer teniszező érkezik
Egészen pontosan 474 egyéni nevezés jött a hétfőn rajtoló s június 8-ig, vasárnapig tartó budapesti szenior Európa-bajnokságra. Negyvenkét ország, köztük számos kontinensünktől távoli nemzet delegálta versenyzőit. A kísérőkkel együtt több mint félezren vizitálnak hazánkban.

A Piros-siker kovácsai
Sorozatban két ATP Challenger-tornát nyert Piros Zsombor, aki ezzel vissza is tért a Top 200-ba, május 19-én már a 161. helyen jegyezték a világranglistán. A siker hátterében egy új csapat áll, amely tavaly októberben alakult ki, s amelynek edzőként Molnár Krisztián a vezetője. A szakember maga is válogatott korosztályos játékos volt, a profi karrierhez azonban nem voltak adottak számára a feltételek. Edzőként Balázs Attila mellett ismerhette meg a világ elitjét.

Gyászolnak a magyar teniszezők
Fiatalon vitte el a súlyos betegség a hazai tenisz ismert és kedvelt egyéniségét, Pilvein Andreát.
Page 2 of 26