A nyár a füvespályás szezon csúcspontja a brit szigeteken, és ilyenkor zajlanak teljes gőzzel az amatőr, szabadidős események is. Ezeknek lehetett részvevője az oxfordi egyetem színeiben dr. Nyirő Judit.
TotalTenisz
Munkatársunk a Németországban dolgozó, de angol egyetem színeiben szerepelt magyar doktornőt faggatta a füves pályás játék rejtélyeiről, s arról, hogy milyen érzés egy Oxford - Cambridge összecsapáson részt venni. Igaz, ez nem a hatalmas tradíciókkal rendelkező evezős regatta volt, ám teniszben sem akármi a két világhírű egyetem vetélkedőjének részese lenni.
TotalTenisz: - Úgy tudjuk, Ön nem ezen az egyetemen dolgozik, hogyan került mégis az angol bajnokságba?
Nyirő Judit: - Fő munkahelyem a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität. Az LMU a bajor főváros legnagyobb és Németország második legnagyobb egyeteme, itt vagyok orvos rezidens. Az oxfordi St. Anne’s collegeban mesterkurzuson veszek részt, és ők most két hónapra „kölcsönkértek” a németektől, hogy egy közös tudományos projekt végső simításait elvégezzem. Mi sem természetesebb, hogy azonnal bejelentkeztem és tagja lettem a helyi teniszklubnak is, s pályára léphettem a cambridgeiek elleni hagyományos egyetemi csúcsrangadón.
A Cambridge – Oxford tenisztalálkozó csapatai, az álló sorban balról a harmadik, sötét mezben a magyar "légiós"
- Miért ennyire természetes? Ön korábban versenyzett?
- Túlzás azt állítani, hogy versenyző lettem volna, tény, hogy gimnazista majd egyetemista éveimben Győrben, a GYAC csapatában koptattam a salakot, de valóban, a tenisz számomra mindig csak a kikapcsolódás és a kellemes időtöltés fontos eszköze volt és maradt.
- Mi volt az első benyomása, amikor Oxfordba érkezett? Miben más ott egy egyetemi vagy egy teniszező ember élete?
- Kis túlzással mindenben. Az első napokban az sem lepett volna meg, ha az utcán Harry Potterrel találkozom, mert a filmek számos jelenetét itt forgatták, itt mindennek történelmi levegője van.
Az oxfordi college étkezője
A teniszhez, és egyáltalán a sportokhoz is tradicionálisan viszonyulnak, nagyon komolyan veszik a versengést és a közösségi aktivitásokat. Teniszben a legnagyobb élményem a füves pálya volt, ennyire kellemes borításon még soha azelőtt nem játszottam. Különösebben hozzá sem kellett szoknom, azonnal természetesen mozogtam rajta, mintha egész életemben máshol sem lettem volna.
- Ez az eredményességben is megmutatkozott?
- Hogyne. Beneveztünk az LTA (angol tenisz szövetség) népszerű amatőr páros versenysorozatára, ami az „Út Wimbledonba (Road to Wimbledon)” nevet viseli. Tavaly több mint 14 ezer pár mérette meg magát ezen az eseményen. Nem kell megijedni, a győztes nem a nagy bajnokságon való indulás jogát nyeri el, csupán arról van szó, hogy a helyi, városi selejtezőkből regionális fordulókba lehet feljutni, ahonnan a győztesek a szent gyepen rendezett döntőbe juthatnak. Kolumbiai partneremmel sikerült megnyerni az egyetemünk versenyét és tovább jutni a regionális szakaszba, ahol az első partinkat szintén megnyertük, de végül sajnos nem a mi kettősünk részesülhetett abban a rendkívüli élményben, amit a híres stadion pályái adhatnak.
- Tapasztalható valamilyen különbség a hazai és az ottani szervezés, lebonyolítás, esetleg szabályok tekintetében?
- Minden egyszerűbbnek tűnik. Az amatőr páros megnyerése után az egyetemi csapat edzője behívott egyik hiányzó játékosa helyére csapatot játszani, és nem kellett semmi olyasmi, mint itthon kellene, sportorvosi, meg játékengedély, egyszerűen benevezett és kész. A brit szövetség pedig kitalált egy roppant kompakt számolási módot, ami a „mindent négyig” nevet kapta, és ami nem engedi, hogy elhúzódjanak a meccsek. A cambridge-i egyetem csapata ellen léptem pályára, itt is sikerült hozni a párost.
- Maradt még ezek után valami titkos vágya a teniszben?
- Alig várom, hogy egyszer majd az öcsémmel, aki a Debreceni Egyetem ötödéves medikusa, megnyerjük a vegyest a magyar orvosbajnokságon.
A győztes magyar-kolumbiai páros. Balról Nyirő Judit
