search

Hazai

A harmadik körben búcsúzott Wimbledonban Gálfi Dalma, aki ezzel karrierje során harmadszor jutott be a legjobb harminckettő közé Grand Slam-tornán. Az MTK játékosa azóta is folyamatosan versenyez, a bastadi W125-ös és hamburgi W250-es viadalon egyaránt negyeddöntős volt. Mától ismét két lépésre (WTA-102.) van csupán a top100-tól, bár számára nem ez a legfontosabb az utóbbi hónapok történéseiből.

Gy. Szabó Csilla

Emlékezetes meccset vívott Gálfi Dalma az idei füves pályás Grand Slam-tornán az amerikai Amanda Anisimova ellen. A 13. kiemelttől elszenvedett 6:3, 5:7, 6:3-as vereség nemcsak tisztes helytállást jelentett a magyar teniszező számára, de a jövőre nézve is kifejezetten biztató. Anisimova későbbi szereplése csak tovább erősítette ezt a tényt, hiszen az orosz származású játékos azóta már a világranglista 7. helyén áll, a wimbledoni elődöntőben pedig a világelső Arina Szabalenkát búcsúztatta. A harmadik fordulóban mégis nagyon meg kellett küzdenie a győzelemért Dalmával szemben.

− Színvonalas, kiélezett meccset játszottunk, nagyon közel voltunk egymáshoz – idézte fel wimbledoni menetelését Gálfi Dalma, aki az Anisimova elleni találkozót megelőzően az első fordulóban a hazai szabadkártyás Dart ellen nyert 3:6, 6:3, 7:5 arányban, majd a 21. kiemelt, brazil Maiat verte 7:6, 6:1-re. – Kicsit keserédes számomra az amerikai elleni meccs, hiszen pár ponton múlt csupán az óriási bravúr. Egy percig sem éreztem azt, hogy sokkal erősebb lenne nálam, és ne lenne esélyem a győzelemre. Amikor vége lett a mérkőzésünknek látszott is rajta a megkönnyebbülés. Később persze már büszke voltam rá, hogy ilyen jó meccset játszottunk a későbbi világelsőt búcsúztató döntőssel.

Gálfi szerint az első wimbledoni fordulóban még nem volt igazán formában, ezért is nyert három szettben a brit lány ellen. De ennek a meccsnek is volt pozitívuma, mégpedig az, hogy ismét bizonyította milyen keményen tud küzdeni. Ugyanakkor jól is érezte magát a világ legjobbjai között a Grand Slam-torna főtábláján, amelyen a második fordulóban már egy kiemelt következett a brazil Beatriz Haddad Maia (WTA-21.) személyében.

Gálfi Dalma és édesapja áprilisban együtt örült az oeriaszi győzelemnek Gálfi Dalma és édesapja áprilisban együtt örült az oeriaszi győzelemnek Fotó: Oeiras - Gálfi Dalma archivum

− Felszabadultan léptem ellene pályára, és nagyon jól játszottam – beszélt a wimbledoni második fordulóról. – De nemcsak Maiat, magamat is megleptem az összeszedett teniszemmel, amivel nagyon elégedett voltam. Másképp nem is győzhettem volna le őt, aki két éve még tizedik volt a világranglistán, így az egyik legnagyobb skalpom lett. Óriási önbizalmat adott ez a siker, amit ráadásul füvön, vagyis egy számára kedvező borításon, valamint egy Grand Slam-tornán arattam. Utóbbi azért növeli a győzelem értékét, mert itt mindenki az utolsó leheletéig küzd, még egy lazább gém sem fér bele.

Gálfi Dalma azonban nem örülhetett sokáig wimbledoni jó szereplésének, annak második hetében Bastadba sietett egy 125-ös WTA-tornára.  De túl gyors volt a fűről a salakra történő átállás és egy hátsérülés miatt végül nem tudta bebiztosítani a US Open főtáblás indulását. Pedig egyetlen lépésre, pontosabban egyetlen győzelemre volt csupán tőle. A lengyel Kawa elleni negyeddöntős találkozót azonban fel kellett adnia.

A fiziósok viszont nagyon is jó munkát végeztek, így Dalma a múlt héten már Németországban léphetett pályára, a hamburgi Ladies Openen. Az első körben pedig már be is gyűjtött egy újabb értékes skalpot a szerb Krunic (WTA-40.) sima, kétszettes legyőzésével. A második fordulóban egy német fiatalt vert három játszmában, majd a torna második kiemeltjét, az ukrán Jasztremszkát (WTA-39.) kényszerítette három szettre. Utóbbbi is egy magas színvonalú, jó meccs volt, amelyet kifejezetten élvezett a balatonfüredi teniszezőnő. Elsősorban azért, mert a határain való túllépésre kényszerítette ellenfele. Rég nem fordult meg vele, hogy egy vesztes meccs után motiváltabbnak érezze magát, mint előtte. Hamburgban azonban ez történt. Pedig győzelem esetén nemcsak a legjobb négy közé jutott volna be, de a top100-ba is visszatér.

Wimbledonban másodszor jutott el a harmadik fordulóba Gálfi DalmaWimbledonban másodszor jutott el a harmadik fordulóba Gálfi DalmaFotó: Wimbledon-Gálfi Dalma archivum

− A világranglistás helyezésnek igazából a főtáblás indulások miatt van jelentősége, a játékomon nem sokat változtat néhány ponttal több, vagy kevesebb – magyarázta honlapunknak Gálfi Dalma, aki kiemelkedően jó tavaszt tudhat maga mögött, hiszen három W125-ös döntőt játszott, amiből kettőt meg is nyert. – Tavasz óta nagyon jó formában játszom, amiben nagy része van annak, hogy március óta egy pszichológus Simonné Goschi Gabriella is segíti a munkámat. Alig egy hónappal a közös munka megkezdése után, már jöttek is a döntők és tornagyőzelmek. Segített ismét megtalálni a játék örömét, ami szerintem elengedhetetlen a sikerhez. Pedig az év elején még igen mély gödörben éreztem magam mentálisan, nem is igen tudtam, hogyan fogok kimászni belőle. Nagyon örülök, hogy szakemberhez fordultam, ezen a szinten ez már elengedhetetlen.

S bár Dalma úgy gondolja, hogy a teniszezői mesterségnek éppúgy megvannak az előnyei, valamint a hátrányai, mint bármely más foglalkozásnak, s amelyet szabadon és örömmel választott, szerinte kevesen vannak tisztában a sportág árnyoldalaival. Éppen ezért pozitívumnak tartja, ha ezekről a problémákról is szó esik, ahogy mostanában Anisimova kapcsán történt. Az amerikai – Dalmához hasonlóan – nagyon fiatalon került be a profik világába, éppen ezért 2023. májusában több hónapra szögre akasztotta az ütőjét. A döntés jónak bizonyult, hiszen Wimbledon után a világranglista 7. helyén érte el új karriercsúcsát.

− Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor úgy éreztem, jót tenne pár hónap pihenő, de ilyenkor mindig éppen elkaptam a fonalat, az eredmények pedig fényt gyújtottak az alagút végén – beszélt őszintén a profi tenisz nehézségeiről Gálfi Dalma. – Szerencsére mindig számíthattam a családomra és szűkebb csapatomra, az elmúlt két évben pedig a szintén profi teniszező párom megértésére és támogatására. Az új lendületet most a pszichológustól kaptam meg, aki segített változtatni a gondolkodásomon. El kellett fogadnom azt a tényt, hogy akkor is kikaphatok, ha én mindent megtettem a győzelemért. De az is fontos, hogy minél gyorsabban továbblépjünk, hiszen a következő hét újabb lehetőség a javításra. Mindenkinek más az útja, én mostanra értem be fizikálisan és mentálisan. Korábban sokat bánkódtam a sérülések miatt is, most azt is elfogadom, hogy a testemnek vannak gyengébb pontjai, amelyeket profi megelőzéssel kézben kell tartanom. A felkészítésemet ismét Nagy Zoltán irányítja, akivel mindig is nagyon jól megértettük egymást, csak a szövetségi munkája miatt ritkábban tud elkísérni a tornákra. Wimbledonban és Hamburgban azonban velem volt. A csapatomnak továbbra is fix pontja Vaskó Balázs erőnléti edző, és édesapámra is számíthatok, ha kell. Egy utazó edző hiányzik csupán a teamből, bár most már egyedül is jól megoldom a dolgaimat. A lényeg, hogy ismét élvezem és szeretem a teniszt. Ez a legfontosabb!

Dalma most leginkább a gyógytornára és a kezelésekre összpontosít, majd nekivág a tengerentúlnak, ahol a tervek szerint először Cincinnatiban lép pályára, azt követően pedig a US Open következik. Annak is a selejtezője. Ez utóbbi ugyan minden résztvevő számára nagy lelki teher, a magyar teniszező szerint motivációs erővé is átformálható a kvalis stressz. Bár az Australian Openen szívesen eltekintene tőle, éppen ezért a jelenlegi jó formáját tartva, a szezon végére a melbourne-i főtáblás indulás jogának biztosítása a célja.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline