search

Hazai

Magabiztosan - majdnem szettveszteség nélkül - nyerte meg a popradi M15-ös ITF-tornát Boros Attila (képünkön testvéreivel). A Vasas teniszezője ezzel karrierje első profi győzelmét aratta, és a jövő héten már a nyolcszázon belül jegyzik az ATP-világranglistáján. Hosszú évek munkája nyert így értelmet számára, ám ez szerinte még csak a kezdet.

Gy. Szabó Csilla

2021. őszén, a budapesti 25 ezer dollár összdíjazású férfi ITF-tornán szerezte meg első ATP-pontját Boros Attila (ATP-985.), aki így még tizenhetedik születésnapját megelőzően használta ki a főtáblás szabadkártyáját Velcz Zsombor legyőzésével. A következő évben a selejtezőkből indulva próbált érvényesülni a felnőttek mezőnyében, háromszor sikerült is felküzdenie magát a főtáblára, Kairóban pedig egyenesen a negyeddöntőig jutott. Úgy tűnt, nem lesz akadálya a továbblépésnek, de végül másképp alakult. 2023-as évét sérülés nehezítette, az ideálisnál jóval kevesebb tornán indult, az ősz elején pedig másfél hónapot ki is kellett hagynia sípcsont fájdalmak miatt. 2024. nyarán kezdett ismét felfelé ívelni a karrierje, ám a nagy áttörésre még ekkor is várnia kellett. Ő azonban kitartott.

− Körülbelül egy éve kezdtem érezni egyfajta átfordulást, kezdtek jönni a pontok, nálam jobb ranglistával rendelkezőket vertem – idézte fel eddigi útját Boros Attila, aki tavaly júniusban, Nyíregyházán, a kvalifikációból indulva jutott el a negyeddöntőig, majd szeptemberben Egyiptomban is beverekedte magát a legjobb nyolc közé. Igaz akkor nem volt szüksége selejtezőre. – A legnagyobb motivációt azonban az adta, hogy a decemberi ob-n sikerült legyőznöm Fajta Pétert, majd Fucsovics Márton ellen is pályára léphettem. Pedig akkor éppen az járt a fejemben, hogy egy amerikai egyetemen tanuljak tovább, közel voltam ahhoz, hogy a másik utat válasszam. A sors akarta, hogy maradjak, amit most már egyetlen percig sem bánok. A februári pretoriai elődöntőt követően csak idő kérdése volt, mikor sikerül az igazi berobbanás, vagyis a tornagyőzelem. Nagyon boldog vagyok, hogy az első finálémat azonnal meg tudtam nyerni, óriási elégtétel ez most nekem. Hosszú évek kemény munkája nyert most értelmet, én pedig megyek tovább, hogy valóra váltsam gyermekkori álmomat.

Boros Attila első fináléját nyomban megnyerte Boros Attila első fináléját nyomban megnyerte Fotó: Daniel Fax /M15 Poprad

A tavasz folyamán azonban még többször a selejtezőből kellett indulnia, az áprilisi antalya-i M15-ös viadalon azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy ismét a negyeddöntőig jusson. Ráadásul olyan ellenfeleket győzött le, mint a német Wessels (ATP-570.), akit három éve még 267.-ként jegyeztek a világranglistán, valamint a szlovák Karol (ATP-374.). A legjobb nyolc között a korábbi top 40-es Molcantól (ATP-383.) kapott ki.

− Tudtam, hogy nem adhatom fel, a szűkebb környezetemmel együtt rendületlenül hittünk abban, hogy megtörik a jég és elindulok felfelé – vallotta be Boros Attila a nehézségekkel kapcsolatban, amelyek nem tudták őt útjáról letéríteni. – Nagyon vártam azt a hetet, amelyen végre minden összeáll, hiszen jóideje már apróságokon múlt csak a siker. Edzettem tehát tovább, és éppúgy beletettem mindent, ahogy korábban. Mestereim, Palágyi Miklós és ifj. Fekete Rudolf, valamint kondiedzőm Németh Gergely is folyamatosan bíztatott, a családommal együtt töretlenül hittek bennem. De persze arra is szükség volt, hogy én is biztos legyek magamban, ezen a szinten, ha hit nélkül mész fel a pályára, az ellenfelek megesznek reggelire. A múlt heti szlovákiai tornán óriási segítség volt öcsém jelenléte, akivel párosban elődöntőt játszottunk. Bence végig erősítette bennem azt a tudatot, hogy ezen a tornán senki sem győzhet le. Jó volt ezt kívülről hallani, ugyanakkor a játék terén is fantasztikusan jó meglátásai voltak. Mondjuk ez utóbbi egyébként is jellemző rá, most viszont sorsdöntőnek bizonyult.

De nézzük, hogy is alakult Boros Attila szemszögéből a propradi M15-ös torna. A magyar fiatal éppen lecsúszott arról, hogy kiemelt legyen, így a kedvező sorsolásban volt kénytelen reménykedni. Ez be is jött, hiszen az első fordulóban a kolumbiai Salazar (ATP-1153.) volt az ellenfele, akit 6:2, 6:4-re vert. Ezután az olasz Florentini (ATP-929.) következett, aki Attilához hasonló játékerőt képviselt, s aki ellen mindig jó meccseket játszik. Ez így volt most is, ekkor érezte legjobbnak a teniszét, a 7:5, 6:3-as győzelemmel pedig már ott is volt az újabb negyeddöntőben. A legjobb nyolc között Madarász Gergely (ATP-740.) várta. A két magyar összecsapásából végül Boros került ki győztesen, Madarász ugyanis a harmadik szettet már nem vállalta ellene. Az elődöntőben újabb komoly rivális következett, az első kiemelt cseh Dominik Kellovsky személyében, akit a vártnál könnyebben 7:6, 6:3 arányban győzött le.

A győzelem azért is volt oly édes, mert sokáig kellett rá várniA győzelem azért is volt oly édes, mert sokáig kellett rá várniFotó: Daniel Fax/ M15 Poprad

− A legjobb négy között egy átlagos játékkal sikerült nyernem, a döntőben, a francia Cobat ellen jobban kellett figyelnem – ismerte el Boros Attila a szlovákiai fináléval kapcsolatban. – Nagyon nyerni akartam, ezért az első pillanattól kezdve teljesen kizártam a külvilágot, pontról pontra haladva, csak a saját játékomra koncentráltam. Pedig igen népes közönség követte a meccsünket, de rájuk sem figyeltem. Ahogy az előző meccsen, ezen is fegyelmezett voltam, taktikailag jó döntéseket hoztam, és végre remekül szerváltam. Pedig izgultam a számomra nagy tét miatt, de nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam az eredménykényszer. Végig magasabb szinten játszottam az ellenfelemnél, aki a második szettben ugyan rákapcsolt, de ezzel csak szorossá tette a végjátékot. Nagyon boldog vagyok, hogy az első finálémat nyomban sikerült megnyernem, remélem, még sok hasonló követi majd. Most ugyanezen a szinten szeretnék minél több elődöntőt, döntőt és tornagyőzelmet begyűjteni, az értékes pontokkal, pedig bejutni a legjobb ötszázba. Huszonötezresekkel akkor próbálkozom majd, ha biztos a főtábla. Hosszútávon most már a Challenger-tornák selejtezője a cél, igaz, addig még nagyon sokat kell edzenem és még több meccset nyernem.

Boros Attila szerint azonban most a pontoknál és a helyezéseknél is fontosabb, hogy folyamatosan fejlődik, csiszolódik a játéka. Enélkül nem is reménykedhetne a hasonlóan jó, vagy még jobb folytatásban. A Vasas játékosa nem titkolja, gyermekkori álmát szeretné valóra váltani, ami mindig is a felnőtt top100-at jelentette. Az elmúlt évek nehézségei nyomán azonban erről már nem igazán szeret beszélni, pontosan tudja, milyen rögös és bizonytalan az odáig vezető út. A szíve mélyén mégis ez a legfőbb motivációja, amire szüksége is lesz a folytatásban.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline