Fucsovics Márton későn kezdte meg az amerikai kemény pályás idényt, az egyik legjobb indoka volt rá: megházasodott. A US Open felvezetéseként Winston-Salemben tornagyőzelemmel hangolt az esztendő utolsó Grand Slam-viadalára.
Lapszemle: Koczó Dávid jegyzete/TotalTenisz
A magyar teniszező idén két Grand Slam-tornán is csak a selejtezőben kapott helyet, a US Open előtt viszont nem kellett a kvalifikáció miatt aggódnia, újra stabil a helye a top 100-ban a világranglistán (63.), azaz alanyi jogon a főtáblán indulhat New Yorkban. A selejtező hetén Fucsovics Winston-Salemben ragadott ütőt, s nem látszik meg rajta, hogy az amerikai torna előtt legutóbb fél éve játszott kemény pályás versenyen: a második kiemelt Tallon Griekspoor, majd a korábbi wimbledoni elődöntős Roberto Bautista Agut legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe. Ott szintén nyert a spanyol Munar ellen (7:5, 6:3). Három nap alatt három top 50-es ellenfelet győzött le Marci.
Az elődöntőben jöhetett volna az amerikai színekben versenyző Sebastian Korda, ám a cseh származású játékos betegség miatt visszalépett az ATP 250-es versenytől, így elmarad a pénteki mérkőzésük, s Marci a döntőre készülhetett.
Frissítés: a döntőben a 33 esztendős Fucsovics 6:3, 7:6(3)-ra nyert a holland Botic Van de Zandschulp (ATP 92.) ellen, s ezzel Genf és Bukarest után karrierje harmadik ATP Tour-győzelmét szerzte, az elsőt kemény pályán. Sikeréért 250 ranglistapont és 109 640 dollár járt.
A US Open nyitó fordulójában, magyar idő szerint keddről szerdára virradó éjszaka az Arthur Ashe Stadium publikuma előtt a 27. helyen kiemelt, 26 esztendős kanadai Denis Shapovalov ellen játszik a 64 közé kerülésért. Egymás elleni mérlegük 2-2 (a 2020-as AU Openen és 2023-ban a stuttgarti füvön Fucsó nyert, 2022-ben Dubaiban és 2024-ben Belgrádban Shapovalov volt a jobb).
Fucsó e heti szereplésével különleges triplát tett teljessé: idén korábban már salakon (Bukarest) és füvön (Stuttgart) is játszhatott negyeddöntőt ATP-tornán, s most a hiányzó kemény borítást is kipipálhatta. Ha elsőre nem tűnik figyelemre méltónak a mesterhármas, tegyük hozzá, hogy Fucsovics, aki járt Grand Slam-negyeddöntőben és a top 40-ben is pályafutása során, mindössze másodszor tudta elérni ezt a triplát egy éven belül. A teniszező első hasonló mesterhármasa 2019-ben született meg, akkor három kemény pályás negyeddöntő mellé jutott egy-egy hasonló menetelés salakos és füves ATP-versenyen.
Marcit a tavalyi, gyengébben sikerült idény után sokan leírták, ám a 33 éves magyar teniszező idén többször is bizonyította, hogy ezt korai volt megtenni. A Kanada elleni bravúros Davis-kupa-diadalnak ő volt a hőse, mindkét egyes meccsét megnyerte. Wimbledonban bejutott a harmadik fordulóba, s a sokoldalúságát mutató mesterhármas is szép eredmény. Anélkül, hogy a világranglistán továbbra is egyetlen magyarként Fucsovics előtt álló Marozsán Fábiánt bántani akarnánk, jegyezzük meg: ő például teljes karrierje során nem játszhatott még negyeddöntőt füves borításon.
A mostani dupla-tripla menetelés (mesterhármas a három különböző borításon, s harmadik AP-tornagyőzelem) önbizalmat adhat Fucsovicsnak a US Open előtt, persze garantált New York-i menetelésre kár lenne következtetni a winston-salemi szereplésből. A Grand Slam-torna sorsolásán nagyon sok múlik, ebből Fucsovics tavaly rendre rosszul jött ki, s ha most is „belehúz”, az alapjaiban határozza meg a lehetőségeit. Ugyanakkor a most elért mesterhármasára már biztosan büszke lehet az évből.
S ha már a Davis-kupa szóba került: az e heti teljesítménye alapján bizakodhatunk benne, hogy szeptemberben Debrecenben, Ausztria ellen is erős Fucsovics segíti majd a magyar válogatottat. Az a negyeddöntő még nagyobb, történelmi jelentőségű lenne.