search

Utánpótlás

Az idei korosztályos egyéni Európa-bajnokságok sorozatát kezdő U14-es tornán résztvevő négy magyar fiatal közül Fazekas Vencel és Nógrádi Noémi érte el a legjobb eredményt. Mind a ketten a nyolcaddöntőig jutottak, utóbbi a 3. kiemeltet is megverte. Párosban a Fazekas, Jóny kettősnek sikerült meccset nyernie. (Fotó: Tennis Europe)

Gy. Szabó Csilla

Selmeci Petra és Géczi Rita kíséretében a Fazekas Vencel (TE-12.), Jóny Márk (TE-30.), Nógrádi Noémi (TE-24.) és Sziklai Zita (TE-53.) alkotta négyes vett részt a héten Mostban, az U14-esek egyéni Európa-bajnokságán. Közülük Fazekas Vencel került a kiemeltek közé, a Tenisz Műhely játékosát a fiúk főtábláján a legjobb 12.-ként rangsorolták. Ennek köszönhetően az első két fordulóban viszonylag könnyebb ellenfelekkel találkozott, bár egy kontinensviadalon, amelyre a résztvevő országok a legjobb két korosztályos fiú- illetve leányjátékosukat küldik, minden mérkőzés komoly kihívást jelent. Így fordulhatott elő, hogy összesen négy kiemelt számára az első találkozó jelentette idén a végállomást.

Fazekas Vencel keze azonban nem remegett meg az esélyességtől, második és harmadik fordulós találkozóját egyaránt két szettben hozta.

− Számára ezek kötelező győzelmek voltak, bár tudjuk, néha éppen ezeket a legnehezebb megnyerni – kezdte honlapunk számára értékelését Selmeci Petra. – De ez most nem így volt, Vencel jó játékkal jutott a nyolccaddöntőbe, ahol egy nagyon komoly ellenfél következett a holland Drijver személyében. Jól ismertük őt, a téli csapatverseny során Vencel három szettben verte meg. Nagyon jól indult a találkozó, szerintem idei legjobbját hozta, öt-hármas állásnál torpant csak meg kicsit. A kihagyott hét szettlabda felhozta ugyan ellenfelét, aki egyenlített, de Vencel nyugodtan, taktikát váltva nyerte a közel kétórás játszmát. A másodikra kicsit elfáradt mentálisan és hullámvölgybe került, bár ekkor is szoros játékokat játszottak. A döntő szettben sajnos már feszültebben, görcsösebben teniszezett, le is rövidült, amit nyomban kihasznált rutinos ellenfele.

A nagy mentális csatát megnyerő holland a folytatásban is remekelt, a negyeddöntőben az idei „Les petits as mondial”-t megnyerő második kiemelt Mario Vukovicsot is megverte, az elődöntőben pedig a negyedik kiemelten lépett túl egy 6:4, 6:1-gyel. Meglehet, Fazekast idén is a későbbi végső győztes búcsúztatta az egyéni Eb-n. Igaz, idén a Tenisz Műhely fiatalja három hónapot hagyott ki sérülés miatt, mestere, Selmeci Petra szerint az ebből fakadó meccshiány döntött most a holland fiú javára.

Fazekas Vencel és Jóny Márk páros mérkőzés előtt MostbanFazekas Vencel és Jóny Márk páros mérkőzés előtt MostbanFotó: MTSZ

A szintén TM-es Jóny Márk a nehéz sorsolás ellenére sikeresen vette az első fordulót, spanyol ellenfelétől az év elején még két szettben kapott ki, most viszont ő nyert 6:2, 7:5-re. Az idén látványos fejlődést produkáló Jóny nagyszerűen kihasználta gyors szerváit és ritmusos tenyereseit, kiemelkedő formában teniszezett. Láthatóan meglepte ellenfelét, aki sokkal kisebb ellenállásra számított korábbi találkozójuk alapján. A magyar fiú azonban éppen az Eb előtt jutott 1-kategóriás U14-es TE-tornán a legjobb négy közé, ami karrierje eddigi legjobb eredménye. Az őt ismerők számára tehát egyáltalán nem volt meglepetés a győzelme. A második fordulóban azonban az első kiemelt volt az ellenfele, a görög fiú pedig magabiztosan jutott tovább, s vasárnap a Fazekast búcsúztató horvát ellen igyekszik megszerezni az Európa-bajnoki címet.

A leányok között Nógrádi Noémi is nagyszerűen menetelt, az első mérkőzését magabiztosan nyerte, a másodikban viszont a torna 3. kiemeltje várta. A Bp. Honvéd SE teniszezője pedig borította a papírformát, és hatalmas csatában legyőzte jóval esélyesebb ellenfelét.

Nógrádi Noémi óriási bravúrt hajtott végre az Eb 3. kiemeltjének legyőzésévelNógrádi Noémi óriási bravúrt hajtott végre az Eb 3. kiemeltjének legyőzésévelFotó: Tennis Europe

− Noémi hatalmasat küzdött, miközben nagyon jól játszott és remek taktikát választott az ukrán lány ellen – folytatta beszámolóját Selmeci Petra. – Végig nagyon fegyelmezett volt, de enélkül nem is arathatott volna ilyen bravúros győzelmet. Büszke lehet erre a sikerre. Úgy láttam, elég sokat kivett belőle ez a találkozó, így másnap az igen agresszív német lánnyal szemben – aki az elődöntőben csak három szettes meccsen tudott búcsúztatni az első kiemelt – már nem tudta kihozni magából a maximumot.

A szintén honvédos Sziklai Zita viszont már az első fordulóban búcsúzott, egy nagyon stabil, a játékot jól tördelő némettel találkozott az első fordulóban, a győzelemhez a maximumot kellett volna kihozni magából.  

− Zita sajnos túlságosan görcsös volt, ezért nem tudta a legjobbját hozni. A vígaszágon viszont már felszabadultan játszott, és nyert is – tette hozzá Selmeci Petra. –  A fiatalok sajnos gyakran fogalmaznak meg határozott célokat a sorsolást látva, amivel túlzott terheket tesznek a saját vállukra. Szerintem ez történt most Zitával, de részben Vencellel is, utóbbi a negyeddöntőig szeretett volna eljutni. Egy Európa-bajnokságon azonban játékról játékra, szettről szettre, meccsről meccsre kell haladni. Összességében mindenki büszke lehet a teljesítményére, nagyon elégedett vagyok a fiatalok hozzáállásával és játékával. Egy picit szerencsésebb sorsolással talán jobb eredményt is elérhettünk volna, de ez egy Európa-bajnokság volt, amelyen egy nyolcaddöntős szereplés is dicséretes. Ugyanakkor sokat tanultunk, látjuk miben kell fejlődni ahhoz, hogy még közelebb kerüljünk az elithez, amelytől egyáltalán nem vagyunk messze. Ezt az eredmények is bizonyítják.

Géczi Rita, Jóny Márk, Fazekas Vencel, Nógrádi Noémi, Sziklai Zita és Selmeci Petra az U14-es Európa-bajnokságonGéczi Rita, Jóny Márk, Fazekas Vencel, Nógrádi Noémi, Sziklai Zita és Selmeci Petra az U14-es Európa-bajnokságonFotó: Tennis Europe

U14-es egyéni Európa-bajnokság. Most (Csehország).

Fiúk.

Egyes.
2. forduló:
Jóny Márk – Stefan Shangichev (spanyol) 6:2, 7:5; Fazekas Vencel (12.) – Arno Avetisyan (örmény) 6:4, 6:3.
3. forduló: Rafael Pagonis (görög, 1.) – Jóny 6:1, 6:1; Fazekas – Teodor Gavril-Parfene (román) 6:0, 6:3.
Nyolcaddöntő: Laurens Drijver (holland, 5.) – Fazekas 5:7, 6:2, 6:1.

Páros.
2. forduló:
Fazekas, Jóny (9) – Libi Levy, Roey Silberberg (izraeli) 6:2, 6:2.
Nyolcaddöntő: Jegor Romanijuta, Jurij Sztoliarov (ukrán, 8.) – Fazekas, Jóny 6:4, 7:5.

Leányok.

Egyes.
2. forduló:
Nógrádi Noémi – Vera Morozova (lett) 6:1, 6:2; Marlene Victoria Sczech (német) – Sziklai Zita 6:3, 6:2.
3.  forduló: Nógrádi – Violetta Szkrip (ukrán, 3.) 7:5, 5:7, 6:4.
Nyolcaddöntő: Lilly Marie Greinert (német, 13.) – Nógrádi 6:2, 6:0.

Vigaszág. 2. forduló: Sziklai – Brina Milovanovic Stamejcic (szlovén) 4:1, 4:2. Nyolcaddöntő: Sara Nicole Sitora (román) – Sziklai  4:2, 0:4, 4:2.

Páros.
2. forduló:
Noga Bar Shalom, Ofir Mahard (izraeli) – Nógrádi, Sziklai 7:5, 6:3.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline