Veretlenül jutott be a korosztályos csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe a Gémes Domonkos, Rekedt-Nagy Zoltán, Szűcs Milán összeállítású U12-es fiúválogatott (képünkön). A Kisantal Péter által irányított trió utolsó, vasárnapi találkozóján a horvátokat verte a romániai selejtezőcsoportban. A leányok Georgiában léptek pályára, nekik nem sikerült a bravúr.
Gy. Szabó Csilla
Igen erős csapattal vágott neki az idei Summer Cups U12-es küzdelmeinek a Kisantal Péter által vezetett Gémes Domonkos, Rekedt-Nagy Zoltán és Szűcs Milán összeállítású magyar fiúválogatott. Utóbbi kettő ugyanis már több Tennis Europe-tornát is nyert karrierje során, az elmúlt hónapokban rendre a legjobbak között végeznek a nemzetközi, többnyire már csak 1-es és 2-es kategóriás viadalokon. Egy korosztályos Eb-n azonban soha nem lehet biztosra menni, bár az mindenképpen nagy előnye volt az együttesnek, hogy a szövetségi edző, Kisantal Péter, bátran variálhatta a triót, bármely felállásban esélyesként léphetett pályára.
Az első két csoportmeccsen igazolódott is a papírforma, Svájcot és Görögországot egyaránt 3-0 arányban vertük, a fiúk szettet sem veszítettek. A harmadik, románok elleni találkozó azonban már nehézebbnek ígérkezett, a mezőny egyik legjobbjának számító első játékosuk ellen a nagyszerű formában lévő magyar fiúk egyike sem mehetett biztosra. Pedig nagy tétje volt az összecsapásnak, hiszen a csoport élén végző gárda elkerülhette a másik legjobbját, az igen veszélyes Nagy-Britanniát.
Kisantal Péter éppen ezért Gémes Domonkost készített fel a román Vasii ellen, akitől ugyan két szettben vereséget szenvedett, de így is nagyszerűen helytállt, szoros játékokra kényszerítve ellenfelét. Ezt megelőzően azonban Rekedt-Nagy Zoltán magabiztosan hozta a kötelezőt, így a páros döntött a két csapat között.
− Rekedt-Nagy és Szűcs fantasztikusan teniszeztek együtt, megérdemelték a győzelmet – tudtuk meg Kisantal Pétertől a sorsdöntő meccset követően. – Az első szettben már négy-nullára is vezettek, ekkor kicsit feljöttek a románok, de a srácok visszaverték a támadást. Nagyon jó volt látni, hogy a téli válogatott edzéseken gyakoroltakhoz bátran tudtak nyúlni. Sokat foglalkoztunk ugyanis a játszmák és meccsek befejezésével, lezárásával. Összességében mindhárman szépen, és fordulóról forduló javuló tendenciát mutatva dolgoztak a csoportmeccsek során.
A román duó hiába volt látható fizikális fölényben, Rekedt-Nagy és Szűcs (elől) nagyszerű játékkal nyerte meg a mindent eldöntő párost
Az izgalmaknak azonban ezzel még nem ért vége. Bár a rájátszásban sikerült Nagy-Britanniát elkerülni, a B csoportban második helyezett Horvátország is kemény ellenfélnek ígérkezett a vasárnapi, Eb-döntőt érő mérkőzésen. A továbbjutáshoz mindenképpen nyerni kellett déli szomszédaink ellen, amely már az egyesek után biztossá vált, Szűcs Milán és Rekedt-Nagy Zoltán egyaránt két szettben győzte le ellenfelét. Az immáron tét nélküli párosban a Gémes, Rekedt-Nagy duó is nagy csatában nyert, így az öt találkozó során egyetlen mérkőzést és mindössze három szettet veszítve, igen magabiztosan jutott U12-es fiúválogatottunk a franciaországi Eb-döntőbe. Igaz, a britek is legyőzték a velünk nagy csatát vívó románokat – ráadásul 3-0-ra –, ami igazolta az előbbiekkel szembeni óvatosságot.
− Azért a horvátok elleni találkozó sem volt könnyű, ezen a szinten senki ellen sem lehet biztosra menni – idézte fel a továbbjutást érő találkozót Kisantal Péter. – Fizikálisan erősebbek voltak nálunk, a végsőkig küzdöttek, a mi srácainknak pedig jól kellett kezelniük a reális győzelmi esélyüket. Ebben a korban ez utóbbi még komoly kihívás. A csapatversenyben ugyanakkor ott ülhetek a kispadon és támogathatom őket, azonnali visszajelzéseket kapnak tőlem. Csak dicsérni tudom a fiúkat, igaz, most már előre tekintünk a fináléra. A franciaországi nyolcas döntőben a legjobbak ellen kell majd bizonyítanunk, az első és második játékosok hasonló szinten játszanak majd, így a sorrendnek, az összeállításnak jóval kevesebb jelentősége lesz. Remélem, hogy a fiúknak kellő önbizalmat ad a romániai teljesítményük, és ugyanolyan összetartó csapatként folytatjuk ezt a nagy kalandot, mint, ahogy a selejtezőben tettük.
A Gulyás István irányította Polgárdi, Dekovics, Lehoczky összeállítású magyar U12-es leányválogatottFotók: MTSZ
A georgiai Telavi városában pályára lépő Dekovics Luca, Lehoczky Lilian, Polgárdi Zita U12-es triónak már kevésbé alakult jól a selejtezős szereplése, hiszen egyetlen találkozót sem tudott megnyerni csoportjában. Szettet is csak Polgárdi Zita nyert a lettek ellen. A vasárnapi rájátszásban így a házigazdák voltak a Gulyás István által irányított együttes ellenfelei, Polgárdi győzelme nyomán pedig a páros döntött a 7. helyezés sorsáról, amelyet Dekovics és Polgárdi játszott. A magyar lányok végül nagy csatában veszítettek, így a 8. helyen végeztek.
− Nem voltak nagy elvárásaink a csapattal szemben, hiszen a nemzetközi porondon egyiküknek sincs olyan nagy tapasztalata, mint a fiúknak, akik folyamatosan szállítják a jobbnál jobb eredményeket – értékelte az U12-es leányválogatott georgiai szereplését Gulyás István. – Ők még csak egy-egy meccset nyerve ismerkednek azzal a mezőnnyel, amely egy csapat Európa-bajnokságon a legerősebb. A spanyolok, a brittek, a letttek, a dánok technikailag és taktikailag is előttünk járnak, nemzetközi szinten ugyanis egyre korábban találkozhatunk szinte kész játékosokkal. Míg korábban az volt a tendencia, hogy tizennégy éves korra kell általánosan képzettnek lenni, ez most már két, bizonyos esetekben három évvel korábban jelentkezhet elvárásként. Ilyen kemény mezőnyben a nyolcadik helynek is örülni kell, a lányok szerencsére ezt az eredményhirdetésre meg is értették. Folyamatosan javuló tendenciát mutattak, míg a britek ellen egy megszerzett játéknak is örülni kellett, a következő két meccsen már szettet is loptunk ellenfelünktől, vasárnap pedig Liliána megnyert egy háromórás meccset. A házigazdák ellen párosban is nagyot küzdöttek a lányok, gyakorlatilag két labdányira voltunk a győzelemtől, és a hetedik helytől. Én erre a küzdelemre helyezném most a hangsúlyt, a hozzáállásuk példaértékű volt. A vereségekből pedig tanulni kell, nyilvánvaló, hogy a játék minden területén fejlődniük kell, nem is keveset. Úgy gondolom, a személyes tapasztalat semmi mással nem cserélhető fel, fiatal játékosaink most komoly ízelítőt kaptak abból, milyen szintre kéne eljutniuk hosszú távon. Dolgozni kell, ez az egyetlen recept, ami működik.
Tennis Europe Summer Cups by Dunlop. Nem hivatalos korosztályos csapat Európa-bajnokság.
U12.
Fiúk.
D Zóna. Bukarest (Románia). A csoport:
Magyarország – Svájc 3-0 (Szücs Milán – Brocchieri 6:0, 6:0; Rekedt-Nagy Zoltán – Valadkhani 6:0, 1:6, 6:2; Gémes Domonkos, Szűcs Milán – Brocchieri, Lubina 6:3, 7:5)
Magyarország – Görögország 3-0 (Szűcs – Antoniou 6:4, 6:3; Rekedt-Nagy – Chatzinikolaou 6:0, 6:0; Gémes, Szűcs – Shatzinikolaou, Siderakos 6:4, 7:5)
Magyarország – Románia 2-1 (Rekedt-Nagy – Griguta 6:4, 6:1; Gémes – Vasii 0:6, 2:6, Rekedt-Nagy, Szűcs – Damcaliu, Vasii 6:3, 6:1)
Az A csoport végeredménye: 1. Magyarország 3 győzelem/ 0 vereség, 2. Románia 2/1, Görögország 1/2, Svájc 0/3.
Rájátszás a döntőbe jutásért: Magyarország– Horvátország 3-0 (Szűcs – Ogrizek 6:4, 6:3; Rekedt-Nagy – Kramaric 6:1, 6:3, Gémes, Rekedt-Nagy – Kramaric, Ogrizek 2:4, 5:3, 10-4)
A nyolcas Eb-döntőbe jutott Magyarország és Nagy-Britannia.
Leányok.
B Zóna. Telavi (Georgia). A csoport:
Nagy Britannia – Magyarország 3-0 (Baptiste – Lehoczky Liliana 6:1, 6:1; Stojsavljevic – Polgárdi Zita 6:1, 6:2; Robinson, Stojsavljevic – Dekovics Luca, Polgárdi Zita 6:2, 6:1)
Ciprus – Magyarország 3-0 (M. Skhodnova – Dekovics 6:1, 6:0; E. Skhodnova – Polgárdi 6:7(3), 6:3, 6:3; Attesli, M. Skhodnova – Dekovics, Lehoczky 6:3, 6:3)
Lettország – Magyarország 3-0 (Saulite – Lehoczky 6:4, 6:4; Kapulina – Polgárdi 4:6, 6:1, 6:3; Kapulina, Saulite – Dekovics, Lehoczky 6:4, 6:2)
Az A csoport végeredménye: 1. Lettország 3/0, 2. Nagy Britannia 2/1, 3. Ciprus 1/2, 4. Magyarország 0/3.
Rájátszás: Georgia – Magyarország 2-1 (Khorava – Lehoczky 1:6, 7:6(5), 5:7, Basilashvili – Polgárdi 6:1, 6:1, Basilashvili, Beradze – Dekovics, Polgárdi 4:6, 7:6(4), 10-2)
A nyolcas Eb-döntőbe jutott Törökország és Spanyolország.